Létrehozva: 2017.12.16.

Elzavarják Soros Nyílt Társadalom alapítványát Pakisztánból!

Nemcsak róluk van szó. Körülbelül 20 külföldi szervezet engedélyét vonták vissza, amelyeknek 60 nap alatt el kell hagyniuk az országot. Pakisztán bekeményít.

Soros György újabb hadiállását veszítette el...Alighanem az ország belső békéjének megőrzése érdekében Pakisztán felszólította az összes külföldi, engedéllyel már nem rendelkező, nem kormányzati szervezetet /NGO/, hogy 60 napon belül fejezzék be
a működésüket és hagyják el az országot
– írta az NDTV.com.

Két évvel korábban szigorították az NGO-kra vonatkozó jogszabályokat, de ennek nem minden szervezet tett eleget, ezért azokat most elküldik az országból.

Egyike vagyunk annak a 20 szervezetnek, amelynek el kell hagynia Pakisztánt

- mondta Jonathan Birchall, a Soros György féle Nyílt Társadalom alapítványának kommunikációs vezetője az AFP hírügynökségnek.

Az alapítvány tiltakozott a belügyminisztériumnál, egyelőre eredménytelenül.

Ugyanúgy kitiltják az országból az ActionAid nevű szervezetet, amely többek között a nők jogaiért harcolt Pakisztánban. Szeptemberben az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet jelentette, hogy a pakisztáni hatóságok nem engedélyezték tovább az egyik „törzsi” területen való működését.

Még korábban a Save the children gyermekmentő szervezet orvosát, Shakeel Afridit a pakisztáni hírszerzés azzal gyanúsította meg, hogy összejátszott a CIA-val és hamis oltási programot hajtott végre akkor, amikor a CIA az Al-Kaida főnökét, Oszama bin Ladent kereste.
Habár a vádat a szervezet tagadta, el kellett hagyniuk az országot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil