Létrehozva: 2021.08.29.

Szerinted jogos? 71 ezer forintos számlát küldenek az esküvőn meg nem jelent vendégeknek

A netezők nem akartak hinni a szemüknek, de igaz: egy friss házaspár pénzt követel az ismerőseiktől.

Miután véget ért egy friss házaspár nászútja, a szerelmesek úgy döntöttek, hogy azoknak a vendégeknek, akik megígérték, de nem mentek el az esküvőre, 240 dolláros, azaz 71 ezer forintos számlát küldenek ki. A meg nem jelent vendégeknek most egy hónapjuk van kifizetni az összeget.

A házaspár az esküvőn előre fizetett mindenért, ezért úgy gondolják, jogos a kérésük, miszerint fizessenek azok, akik nem jelentek meg, és ezt nem is jelezték nekik előre. A páros ebből akarja fedezni az esküvő költségeit – írja a New York Post.

Bár voltak kételkedők a számla hitelességét illetően, a portál megtalálta a párt, akik valóban léteznek és tényleg várják az utalást az ismerősöktől. Nemcsak a kárba veszett ételeket és a pénzt sajnálják, hanem úgy érzik, megbántották őket, tiszteletlenek voltak velük azok, akik állítólag szeretik őket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét