Létrehozva: 2021.02.23.

Nem hittek a szemüknek: döbbenet, mit találtak a kutatók az észak-koreai műhold felvételén

Kim Dzsongun korábban már ígéretet tett arra, hogy bővíteni fogja Észak-Korea nukleáris arzenálját, ami katasztrofális fenyegetés a világra nézve.

Amerikai kutatók két hónapon keresztül kísérték figyelemmel, ahogy egy szigorúan titkos urángazdagító létesítményben tiltott tevékenységet folytatnak az észak-koreaiak. A műholdas felvételeken speciális járművek és berendezések szállítását látták a megfigyelők, amely némi aggodalomra is okot ad, ugyanis az információk szerint az urángazdagító üzem közben a folyamatos működés jeleit mutatta – írja a The Sun.

Kim Dzsongun nukleáris arzenálja hatalmas fenyegetés jelent
Fotó: AFP

Kim Dzsongun korábban már ígéretet tett arra, hogy bővíteni fogja az ország nukleáris arzenálját, ami katasztrofális fenyegetés a világra nézve. Az akkori közleményéből kiderült, hogy számos csúcstechnológiájú fegyvert fejlesztenek, szárazföldön használatos és tengeralattjárók által indított ballisztikus rakétákat is építenek, továbbá egy atom-tengeralattjáró tervrajzai hamarosan elkészülnek. Emellett a megkezdett nukleáris robbanófejek építését is folytatják...

Scott A Snyder, a koreai tanulmányok vezető munkatársa, a műhold felvételek alapján elmondta, hogy az északi veszély mindig is fennállt, míg Dr. Siegfried Hecker, a Stanfordi Egyetem professzora és neves fegyverszakértő úgy véli, hogy Kim félelmetes nukleáris arzenáljának még több tesztre van szüksége, hogy katonai fegyverként tudják hasznosítani.

A szakemberek azonban abban egyetértenek, hogy a katonai feszültségek valószínűleg újra fellángolnak, ami nem csak az Egyesült Államokra nézve jelent fenyegetést, hanem Dél-Koreára is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők