Létrehozva: 2020.12.26.

Európa egyre több pontján jelenik meg a koronavírus új mutációja

Svédországban és Spanyolországban is azonosították a koronavírus Nagy-Britanniában felfedezett új változatát.

A Svéd Egészségügyi Hivatal szombaton jelentette be: azonosították Södermanland megyében a koronavírus új változatát azután, hogy egy Nagy-Britanniából érkező utazó megbetegedett, és pozitív lett a vírustesztje.

Sara Byfors, a hivatal munkatársa sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az utazót – akinek a személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra – Svédországba történt érkezése után elkülönítették, és eddig nem találtak újabb pozitív eseteket.

Illusztráció (Fotó: Northfoto)

Az új változattól tartva Svédország decemberben beutazási korlátozásokat rendelt el a Nagy-Britanniából érkezők részére. Hasonló intézkedéseket hozott több más európai uniós tagállam és a világ több országa is.

A Madridi Autonóm Közösségben a brit variánst négy személynél azonosították, három másik személy pedig gyanús, az ő esetükben még folyik a vírus genomjának szekvenálása – közölte a régió Közegészségügyi Igazgatósága. Antonio Zapatero, a régió egészségügyminiszter-helyettese elmondta, hogy a négy ember Nagy-Britanniából tért vissza.

Az EFE hírügynökség jelentése szerint a madridi fertőzötteken kívül Franciaországban, Hollandiában és Dániában azonosították már a Nagy-Britanniában fertőző új variánst.

Matthews Hankock brit egészségügy-miniszter december 14-én jelentette be, hogy a brit tudósok felfedezték a SARS-CoV-2 nevű koronavírus mutánsát, amely gyorsan terjedni kezdett Délkelet-Angliában. Boris Johnson brit kormányfő közölte, hogy az elsődleges adatok szerint az új változat feltehetően 70 százalékkal fertőzőbb, de nincs bizonyíték arra, hogy magasabb lenne a halálozási aránya.

Világszerte 80 331 940-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 757 371-re a halálos áldozatok és 45 388 233-ra a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 79 815 527 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 750 262, a gyógyultaké 45 002 559 volt. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 18 982 633 fertőzött volt eddig a napig, és 994 911-en haltak meg. Indiában 10 169 118 fertőzöttet, 147 343 halálos áldozatot és 9 740 108 gyógyultat jegyeztek fel. Brazíliában 7 465 806 fertőzöttről, 190 795 halálos áldozatról és 6 654 189 gyógyultról tudni. Oroszországban 2 992 123-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 53 539-re, a felgyógyultaké pedig 2 402 122-re emelkedett. Franciaországban 2 607 688 fertőzöttet, 62 694 halálos áldozatot és 195 638 gyógyultat regisztráltak. Az Egyesült Királyságban 2 262 735 a fertőzöttek száma, és 70 513-an haltak meg a betegségben. Törökországban 2 133 373 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 19 624, a gyógyultaké 1 994 034. Olaszországban 2 038 759 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 71 620-ra nőtt, és 1 386 198-en gyógyultak fel a Covid-19-ből. Spanyolországban 1 854 951 fertőzöttet és 49 824 halálos áldozatot regisztráltak. Németországban 1 646 240 a fertőzöttek száma, 29 946 a halottaké, 1 253 285-an meggyógyultak. Kolumbiában 1 584 903 fertőzöttet és 41 943 halálos áldozatot tartanak nyilván. Argentínában 1 578 267 a fertőzöttek és 42 501 a halottak száma. Mexikóban 1 377 217 az igazolt vírusbetegek és 122 026 a halottak száma. Lengyelországban 1 253 957 fertőzöttet regisztráltak, 27 061-en meghaltak és 992 381-an felépültek a kórból. Iránban 1 194 963 fertőzöttet, 54 574 halálesetet és 942 548 gyógyultat tartanak számon. Ukrajnában 1 049 717 fertőzöttet, 18 389 halálesetet és 676 234 gyógyultat tartanak nyilván. A Dél-afrikai Köztársaságban 994 911 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 26 521-en meghaltak, 839 194-en pedig felgyógyultak. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 95 541 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4770 halálos áldozatot és 89 423 gyógyultat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?