Létrehozva: 2021.05.05.

Az Európai Néppárt volt alelnöke: Brüsszel a hibás azért, hogy nincs elég oltóanyag Európában

Michel Barnier olyan beismerő vallomást tett, amilyet ritkán hallani az EU csúcsvezetőitől.

Michel Barnier, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója, egykori külügyminiszter, az Európai Néppárt volt alelnöke a France Inter rádióadónak adott interjújában elismerte, hogy egyedül Brüsszel a hibás azért, hogy nincs elég oltóanyag Európában.

A francia politikus szerint az EU szervezeti rendszere túlságosan bürokratikusnak bizonyult ahhoz, hogy a vakcinabeszerzés körüli feladatokat emberi időn belül teljesíteni tudja, az integrációt elhagyó Egyesült Királyság pedig azért volt képes levezényelni egy sikeres oltási kampányt, mert az ország vezetői hajlandóak voltak hazárdjátékot vállalni, és egy percig sem alkudoztak a nagy vakcinagyártó vállalatokkal.

Szakértők szerint az Európai Unió minimum két hónapos lemaradásban van a koronavírus elleni oltásokkal az Egyesült Királysághoz képest. A tegnapi adatok szerint a britek 65,7 százaléka kapta már meg a koronavírus elleni vakcina első fázisát, míg az Uniós tagállamokban mindösszesen 28 százalék ez a szám.

„Miért alakult ez így? Mert nekünk az EU-ban 27 ország helyett kellett döntést hoznunk. Európában egyáltalán nem volt ilyen kompetenciánk. (...) Talán vannak olyan kérdések Európában, ahol a döntéshozatalt át kell adni az országoknak vagy a régióknak”

– fogalmazott a késlekedő vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban Michel Barnier, aki ezzel lényegében elismerte, hogy Magyarország helyesen járt el, amikor arról határozott, hogy orosz és kínai forrásból is beszerez oltóanyagot az EU-s vakcinákon felül.

Michel Barnier,az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója, egykori külügyminiszter, az Európai Néppárt volt alelnöke.

A francia republikánus párti politikus külön kihangsúlyozta, hogy az EU csúcsvezetőinek „ideológiai bizalmatlansága” és a „kockáztatás képességének hiánya” vezetett a hibás vakcinabeszerzésekhez.

„A britek kockázatot vállaltak a magánszektor finanszírozásával. Az amerikaiak is kockáztattak. Mi még nem tudjuk, hogyan kell ezt csinálni

Az interjú végén egyébként Barnier kijelentette: az Egyesült Királyság oltási sikere megmutatta, hogy az Unión kívül is van élet, és ez más tagállamokat is a kilépésre ösztönözhet, ezért Brüsszelben sürgősen meg kell mutatni, hogy pontosan „mi az európai projekt hozzáadott értéke.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Napi aktuális – ... + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő