Létrehozva: 2020.09.23.

„Ez az utolsó esélyem, hogy lássam a fiam felnőni” – megrázó vallomást tett az életéért küzdő 25 éves édesanya

Az anyuka krónikus betegséggel küzd, már négyszer került a klinikai halál állapotába.

Az életéért küzd egy 25 éves édesanya, akinél Crohn betegséget diagnosztizáltak. Jessica Elliott négy évig enni sem tudott, alig 34 kilósra fogyott le. Még egy pohár víz sem marad meg benne, állapota pedig annyira súlyos, hogy naponta 30-szor hány. A southamptoni édesanya idén már négyszer került a klinikai halál állapotába.

Bár számtalan kezelésen átesett már, az 5 éves Alfred édesanyjának azt mondták az orvosok, nem tehetnek érte mást, mint újraindítják a szívét és hazaküldik.

„Csak ebben az évben kilencszer voltam kórházban és rettegek, hogy a következő alkalom lesz az utolsó. Nyolc hónap alatt háromszor állt le a szívem és a tüdőm is összeomlott, négyszer kerültem a klinikai halál állapotába. A testem egyszerűen nem képes tovább megbirkózni a betegséggel, nem tudom ezt tovább folytatni” – mondta a kétségbeesett édesanya.

Jessica elmondta, igyekszik jó édesanyja lenni az 5 éves Alfrednak. Amikor a kisfiú iskolában van, próbál pihenni, hogy amikor hazaérkezik, minőségi időt tudjanak együtt tölteni. Azonban a betegség sokszor meggátolja őket ebben.

Jessica és vőlegénye, Josh most pénzt gyűjt egy németországi műtétre, amely elvileg megmenthetné a fiatal anyuka életét.

„Ez az utolsó esélyem, hogy láthassam a kisfiam felnőni. Az a célom, hogy legyen még időnk” – mondta a The Sunnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil