Létrehozva: 2016.08.01.

Ezek voltak az ISIS által kivégzett pap utolsó szavai

Az apáca elárulta, mit mondott utoljára a kegyetlen gyilkosság áldozatául esett pap.

Hidegvérrel elvágta a torkát egy katolikus papnak két tizenéves terrorista Normandiában. A két fiú túszokat szedett a francia Saint-Étienne-du-Rouvray egyik templomában, majd végeztek a 86 éves plébánossal.

Az egyaránt 19 éves Abdel Malik Petitjean és Adel Kermiche a brutális támadás előtt az Iszlám Államnak fogadtak hűséget. Utóbbi egyébként megfigyelés alatt állt, sőt hónapokig őrizetben volt, innen került házi őrizetbe. Csak napi öt órára kapcsolták ki a testére szerelt nyomkövetőt, ezalatt követte el a gyilkosságot is.

Az egyik foglyul ejtett apáca most árulta el, mi volt a kivégzett pap utolsó mondata. Mint kiderült, az egyik terrorista őt kezdte el faggatni arról, fél-e a haláltól. De az apáca azt mondta, nem fél a haláltól, hiszen hisz Istenben. A plébános megijedhetett, hogy végeznek az apácával, ezért elkiáltotta magát:

Állj! Mit csinálsz?

Ez lett az utolsó mondata, mert a másik terrorista elvágta a torkát az oltárnál állva.

Ezután a vallásról kezdtek el beszélgetni az apácákkal, akiknek azt is elmondták, mindaddig, míg harcok folynak Szíriában, az ISIS hívői folytatni fogják a vérengzéseket szerte a világban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre