Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.12.

A bőre elkezdett leválni a testéről: ezért gyilkolta meg gyermekei apját az anyuka

„Azt hiszem, megöltem” – mondta az asszony a történtek után.

Corinna Smith-t a héten életfogytiglani börtönre ítélték az Egyesült Királyságban, amiért meggyilkolta férjét, Michael Baines-t még 2020 júliusában. Az 59 éves nő forró víz és cukor keverékét öntött 81 éves szerelme karjaira és törzsére, miközben az aludt. A cukor a bíróság szerint ragadósabbá tette a folyadékot, így az a bőrön maradt és nagyobb kárt okozott.

Képünk illusztráció
Fotó: pixabay.com

A támadás után Smith kirohant a házból, át a szomszédba, ahol az ott lakóknak azt mondta: „Bántottam, nagyon. Azt hiszem, megöltem”.

A hatóságok Baines-t még élve találták, gyötrő fájdalmaktól szenvedve, az ágyban nyöszörögve. Jobb karjáról és a kézfejéről elkezdett teljesen leválni a bőr – írja a CrimeOnline. Állítólag azt mondta: „Csak meg akarok halni”.

Baines testének több mint egyharmadát égési sérülések borították, így hetekig műtéteken és bőrátültetésen esett át, ám végül szervezete feladta a harcot.

Az asszony azért támadt rá férjére, mert lánya bevallotta: apjuk őt és bátyját is éveken át szexuálisan bántalmazta azalatt, míg felnőttek. Smithnek legalább 12 évet kell most börtönben töltenie, mielőtt feltételes szabadlábra kerülhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány