Létrehozva: 2021.12.10.

Ezt nem hiszed el, kalózok fosztogatnak a Dunán

A Dunán hajózó uszályokat fosztogatják az éjszaka leple alatt. Ismét felütötte a fejét a kalózkodás. Egy bandát nemrég kézre kerítettek a rendőrök.

Elképesztő eseményről számolt be a Főtér oldala. Néhány beszámoló szerint a Duna Konstanca megyei szakaszán jobban teszik, ha odafigyelnek a hajósok, ugyanis könnyen kalóztámadás áldozatává válhatnak.

Rendőrségi információk szerint, néhány nappal ezelőtt egy csoport 12 tonna napraforgómagot és 2 tonna gázolajat loptak el egyetlen éjszaka alatt egy álló uszályról.

Kalózok fosztogatnak az éjszaka leple alatt a Dunán
Fotó: Pixabay

Az eset nyomán az is egyértelmű lett, hogy nem egy egyszeri esetről van szó, hanem a banda rendszeresen fosztogatja az uszályokat a Dunán.

Egy felvétel is nyilvánosságra került, amelyen az látható, hogy a motorcsónakkal és tömlővel felszerelt kalózok megközelítik az uszályt, majd mintegy hat tonnányi gázolajat lopnak ki az üzemanyagtartályból.

Igazi, telivér kalózkodásról van szó, a támadók fejszékkel és vasvillákkal felfegyverkezve hajtják végre akcióikat, így a legénység tagjai nem mernek közbelépni.

A fuvarozók nemzetközi szövetségének (ITF) egyik romániai illetékese, aki maga is hajózik, elmondta, hogy ez a jelenség mindig is létezett. A tolvajok rendszerint az éjszaka leple alatt a kikötött hajókból gabonát és üzemanyagot dézsmálnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek