Létrehozva: 2016.06.21.

Ezzel a vérfagyasztó üzenettel hívta fel a 911-et az orlandói mészáros

Az utolsó percekben még telefonon beszélt a diszpécserrel Omar Mateen, aki 49 emberrel végzett egy orlandói melegbárban.

Az amerikai igazságügyi minisztérium és az FBI megváltoztatta korábbi döntését, és teljes egészében nyilvánosságra hozta az orlandói tömegmészárlás elkövetőjének a rendőrséggel és az FBI embereivel folytatott telefonbeszélgetéseinek szövegét.

A hétfőn még csak szerkesztett formában és részlegesen nyilvánosságra hozott dokumentumok között nem volt annak a korábbi értesülésnek nyoma, hogy a merénylő, Omar Mateen, felesküdött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjére, Abu Bakr al-Bagdadira, ám ezt a kedden közre adott beszélgetés már cáfolja.

A cenzúrázást elfogadhatatlannak és “felháborítóan nevetségesnek” minősítette Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke.

A kormányzat és az FBI illetékesei korábbi döntésüket részben azzal indokolták, hogy nem akartak publicitást adni a terrorszervezeteknek a gyűlöletes propagandájuk népszerűsítéséhez. Az alábbi beszélgetést adta közre most az FBI, amit Omar Mateen folytatott az orlandói rendőrség ügyfélszolgálatával:

Ez a 911, a hívását rögzítjük.
A kegyelmes és jóságos Isten nevében… (arabul)
Hogyan?
Áldott legyen Isten, az imák és a béke legyen Isten prófétájával (arabul). Azt akarom, hogy tudják: Orlandóban vagyok, és én vagyok a lövöldöző.
Mi a neve?
A nevemről csak annyit, hogy hűséget fogadok Abu Bakr Al-Bagdhadinak és az Iszlám Államnak.
Rendben, mi a neve?
Hűséget fogadok Abu Bakr al-Bagdhadinak, az Isten védelmezze és az Iszlám Államnak. (arabul)
Rendben, most hol van?
Orlandóban.
Orlandóban hol?
(Hívás vége.)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat