Létrehozva: 2019.07.08.

Fájó bejelentés a kis Maddie-vel kapcsolatban: Oda a remény?

A szülõk és a hatóságok 12 éve nem adják fel a keresést, mégsem jutottak elõre a kislány ügyében.

Maddie McCann 2007-ben tűnt el Portugáliában. A kislány utáni hajsza azóta tart, és bár a rendőrség több embert is meggyanúsított már a gyermek elrablásával, eddig egyik feltételezés sem volt bizonyítható.Az üggyel kapcsolatban most egy nyomozó osztotta meg az álláspontját - írja a The Sun. Cressida Dick azt mondja, szerinte az eltűnt kislány soha nem fog már előkerülni. Hozzátette, fantasztikus lenne, ha ez mégis megtörténne, de erre az idő múlásával egyre kevesebb esélyt lát.

Ugyanakkor a rendőrség még mindig nem adta fel a keresést, az eddigi nyomok alapján vizsgálódnak tovább.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?