Létrehozva: 2020.03.29.

Fauci: fertőzöttek millióira és akár 200 ezer halottra lehet számítani az Egyesült Államokban

Az új koronavírus által megfertőzöttek száma több millió is lehet, a halottaké pedig akár a 200 ezret is elérheti az Egyesült Államokban – figyelmeztetett Anthony Fauci, a koronavírus-járvány elleni küzdelem amerikai kormányzati munkacsoportjának egyik tagja vasárnap a CNN hírtelevíziónak adott interjújában.

„Több millió esetünk lesz” – jelentette ki a diagnosztizált vírusfertőzésekre utalva a professzor, aki egyben az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója. Hozzáfűzte, hogy mintegy 100-200 ezer halottal is számolni kell, bár meglátása szerint ezek az előrejelzések változhatnak, mivel maga a vírus és a járvány is állandóan változik.

Fotó: Shutterstock

Az Egyesült Államokban 2010 óta évi 12 ezer és 61 ezer közötti halálos áldozatot szedtek az influenzajárványok. A legnagyobb, az 1918-19-es spanyolnátha néven ismert járvány 675 ezer életet követelt.

Az új típusú koronavírus, a SARS-CoV-2 vírus által megfertőzött személyek száma vasárnapra 130 ezer fölé emelkedett az Egyesült Államokban, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta a 2300-at. A fertőzöttek mintegy fele New York államban van, de már az ország más részein is kialakultak gócpontok.

Fauci elmondta, hogy az országszerte bevezetett korlátozások feloldása attól is függ, hogy mikor lesz elérhető az a vírusteszt, amely 15 percen belül kimutatja a fertőzöttséget.

„Ez hetek kérdése, de nem holnap, és nem is a jövő héten lesz” – fogalmazott.

A korlátozásokat a közeljövőben szerinte nem lehet feloldani, sőt, ezt időben minél távolabbra kell kitolni.

„Ahogyan korábban is elmondtam, maga a vírus dönt majd arról, hogy mikor és milyen mértékben oldjuk fel a korlátozásokat” – mondta.

A járványügyi szakember elmondta, hogy a Donald Trump elnök által szombaton felvetett javaslatról – hogy New York államot, New Jerseyt és Connecticut egy részét vonják karantén alá – heves vita volt.

„Az elnökkel folytatott vita után egyértelművé tettük, és ezt ő el is fogadta, hogy a tagállamok lezárása helyett sokkal jobb lenne, ha erőteljes utazási korlátozásokról szóló ajánlásokat fogalmaznánk meg” – mondta el Fauci. Az utazási korlátozások további szigorítására tett ajánlásokat az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) már vasárnapra virradóra nyilvánosságra hozta. Ezeknek lényege az, hogy a nem életbevágóan fontos utazások megtiltását javasolja.

Phil Murphy, New Jersey állam kormányzója az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorában – szintén vasárnap – azt fejtegette: a három tagállam lezárására nincs szükség, és ezt a kormányzók alaposan meg is vitatták Trump elnökkel, de a vírus terjedésének megakadályozására, de legalábbis lassítására „agresszív lépéseket kell tenni”. Az utazások korlátozását és az otthon maradásra való felszólítást Murphy „agresszív intézkedésnek” nevezte. Úgy vélte, hogy az általa irányított tagállamban azért ugrott meg a diagnosztizált fertőzöttek száma, mert a korábbinál jóval több vírustesztet végeznek el.

A demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke az NBC televíziónak adott interjújában azt hangoztatta: a legrosszabb az, ha a kormányzat „hamis várakozásokat” kelt az emberekben a korlátozások mielőbbi feloldását illetően. Biden arra sürgette az elnököt, hogy „ne hangosan, hanem mélyen gondolkodjon” a járványra adandó válaszokon. Fontosnak mondta, hogy Trump a héten a kongresszusban elfogadott gazdaságélénkítő terv megvalósításán munkálkodjék.

Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök a CNN hírtelevíziónak arról beszélt, hogy Donald Trump késlekedése a járványra adott válasszal „halálos” következményekkel járt az amerikaiakra nézve. „Miközben az elnök trükközik, emberek halnak meg” – szögezte le. Vasárnap délelőtt John Bel Edwards louisianai, Gretchen Whitmer michigani és Larry Hogan marylandi kormányzó egyaránt a vírus terjedése és a betegség elleni küzdelemhez szükséges eszközök hiányára panaszkodott.

A New York-i Kennedy repülőtérre vasárnap délelőtt szállt le az a gép, amely Kínából szállított orvosi eszközöket, köztük kesztyűket, maszkokat, műtőben használatos köpenyeket. Ezeket New York államban, New Jerseyben és Connecticutban osztja majd szét a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA). A Fehér Ház közlése szerint további szállítmányok várhatóak Kínából. Ez ügyben Jared Kushner, Donald Trump veje és tanácsadója tárgyalt Pekinggel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre