Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.01.15.

Felfoghatatlan: császármetszés után elhunyt az 5 gyermekes édesanya

Megfertőződött koronavírussal, a szervezete pedig nem bírta a harcot.

Az ötgyermekes édesanya soha nem ölelhette át újszülött kislányát, a császármetszés után ugyanis elhunyt a koronavírus miatt.

A 38 éves Mina Lwangát terhességi magas vérnyomás miatt vitték kórházba, ahol azonban elkapta a koronavírust is. Az állapota miatt azonban nem tudták megfelelően kezelni a vírust, végül az orvosok úgy döntöttek, hogy a terhessége 30. hetében sürgősségi császármetszést hajtanak végre rajta.

A londoni Newhamből származó Mina állapota azonban annyira rossz volt már ekkor, hogy mesterséges kómába helyezték és gépekre kapcsolták. Az állapota rohamosan romlott, végül szervezete feladta a harcot.

„Végtelenül gondoskodó anya volt, aki bármit megtett volna a gyermekeiért. Erőn felül teljesített, miközben teljes állásban dolgozott is. Elképesztő, hogy elvesztettük” - nyilatkozta az egyik családtag.

A gyerekek videócseten hívták az édesanyjukat, amikor kórházban volt. Az asszony minden alkalommal elsírta magát, bár már beszélni képtelen volt a gyerekeivel. A férje minden nap meglátogatta, és még akkor is beszélt hozzá, amikor már kómában volt. Azonban a családja szeretete sem volt elég ahhoz, hogy az asszony meggyógyuljon.

A család számára a GoFundMe oldalon gyűjtést szerveztek, hiszen az apa egyedül maradt az újszülött csecsemővel és másik négy gyermekükkel, így nem tudni, hogyan fog tudni dolgozni.

(via)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve