Létrehozva: 2021.01.15.

Felgyújtotta három kisgyermekét a horroranya, mégis megúszhatja

A nő most visszakapta ártatlanságát az eset kapcsán. Ám minden jel a kegyetlen tettét igazolja.

Borzalmas tűzvészben vesztette életét JoAnn Parks (59) három kisgyermeke, egy évvel azután, hogy előző otthonuk is porig égett. De nem csak ez volt az egyetlen gyanús jel…

Kezdetben azt gyanították, hogy egy rossz rádió kábele okozta a nagyjából 30 évvel ezelőtti második tűzet, a vizsgálatok során kiderült, hogy szándékosan vágták el a hosszabbítót, amit még a poliészter függönyök köré is tekerték. Sőt a rendőrség felkutatta a család előző szomszédait és barátait, akik vérfagyasztó részleteket árultak el.

A porig égett ház (Fotó: CPD)

Egyikük bizton állította, hogy Parks nem foglalkozott gyermekeivel, olyannyira, hogy egyiküket látta kutyatápot enni a földről. Egy másik szemtanú látta, hogy köhögés elleni gyógyszerrel tömte őket, pedig nem is voltak betegek. Egy volt szomszédjuk egy különös beszélgetést is meghallott, amikor Parks azt mondta: „Ha Ron öt perccel később érkezik haza, Jessica meghalt volna, és mi gazdagok lennénk.”

Az 1989-es tűzvész során egy szekrény zárta el az egyik gyerekszoba ajtaját, ahol bent égett összegörnyedve a legkisebb családtag.

Természetesen Parksnak sikerült elmenekülni a tűz elől. A bíróságon azzal védte magát, hogy gyermekei sikolyaira ébredt, de akkorák voltak a lángok, hogy nem érte el őket. Mindhárman életüket vesztették: Jessica Amber (1), RoAnn Elizabeth (2) és Ronald (4).

A CrimeOnline jelentése szerint a nő nemrég szabadlábon távozhatott a börtönbüntetéséből, új ügyvédeinek köszönhetően. A hatóságok azonban megfogadták, hogy nem hagyják annyiban az ügyet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le