Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.24.

Fordulat az eltűnt Maddie ügyében, ez a férfi került a rendőrség látókörébe

Egy brit pincérnőt kérdeztek ki volt barátjáról a civil ruhás nyomozók.

Egy évek óta külföldön élő brit nő elmondta, hogy kihallgatták őt a rendőrök Maddie McCann eltűnése miatt. Az 59 évest Carol Hickmant a hatóság német exbarátjáról, az 51 éves Michael Jehléről faggatta, köztük a telefonszámáról és Facebookjáról is érdeklődtek.

Fotó: Europress – AFP/TERI BLYTHE/METROPOLITAN POLICE SERVICE

A pincérnő a portugáliai Praia da Luz egyik bárjában dolgozik, mindössze 450 méterre attól a helytől, ahonnan a kislány háromévesen eltűnt 2007-ben. Hickman elmondása szerint két civil ruhás nyomozó kereste fel és kikérdezték arról, hogy emlékszik-e a gyerek eltűnésének napjára.

Hickman 1997-ben költözött Algarvéba, és 18 hónapig volt együtt Jehlével, de több évvel 2007 előtt már szakítottak. Hickman szerint azonban semmi oka nincs a rendőrségnek volt párját meggyanúsítani, mindenesetre meglepte, hogy kihallgatták. „Egy barátságos hippi volt. Nagyon furcsának találom az egészet” – fogalmazott.

Jehle a brit lapoknak elárulta, hogy nem tudott róla, hogy Maddie miatt kérdezősködnek róla és hozzátette, hogy a rendőrség tudja, hol lakik. A férfi 1995 óta él Portugáliában.

2007-ben Jehle egyik másik exbarátnője arról számolt be, hogy hat rendőr kutatta át a lakását, beleértve a fagyasztót is – írja a Metro.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette