Létrehozva: 2021.02.28.

Franciaország: elbarikádoznak egy gimnáziumot az utcán tomboló fegyveres erőszak miatt

A szülők többsége szerint a védvonal egy börtön érzését kelti, de jelenleg ők sem tudnak jobb megoldást a kialakult helyzetre.

3,2 méter magas barikáddal vesznek körbe egy gimnáziumot a dél-franciaországi Nimes egyik érzékeny kerületében (értsd: no-go zóna) az egyre fokozódó fegyveres erőszak miatt – írja a France Bleu közszolgálati rádió internetes kiadása.

A főleg migránsok lakta Chemin-Bas d'Avignon nevű városrészben található Georges Bruguier középiskolában többször is hatalmas riadalmat keltett a környéken tapasztalható fegyveres bűnözés az elmúlt években.

2016 februárjában több napos tanítási szünetet kellett elrendelni, miután egy bűnbandák közötti fegyveres összecsapás közben több lövedék eltalálta az épületet. 2020 júniusában egy 21 éves fiatalembert végeztek ki hidegvérrel egy az iskola főbejárata előtt egy kábítószer-kereskedelemmel összefüggésbe hozható leszámolás során. Tavaly decemberben pedig szó szerint pánikhangulat tört ki a diákok és tanárok között, miután a rendőrök elől menekülve három gépfegyveres férfi lépett be az iskolába.

„Itt volt az ideje, hogy elkezdődjön a kerítés építése. Kértem a gyerekeim iskolai áthelyezését, de rá kellett jöjjek, hogy ez túl drága lenne nekem. Végső soron ezek a sáncok sem rosszak. A történtek után ez a minimum (...) Sokszor kérdezem magamtól, hogy a gyerekeim biztonságban vannak-e ebben az iskolában. A legutóbbi behatolás napján, december 4-én a gyermekeim a menzán ebédeltek. Azóta is folyamatosan erről beszélnek.

- fogalmazott egy Sarah nevű édesanya, akinek mindhárom lánya a Georges Bruguier középiskolába jár.

A szürreális jelenetek felszámolása érdekében acélsánccal veszik körbe az iskolát. Erről személyesen Nimes republikánus polgármestere, Jean-Paul Fournier döntött. Az építkezés múlt héten kezdődött és a tervek szerint március közepére befejeződik. A projekt 40 ezer euróba, azaz átszámítva körülbelül 15 millió forintba kerül.

Az iskola igazgatója, Christophe Boissier szerint a fal csak tüneti kezelése egy olyan problémának, melyet a politikusok tehetetlensége hívott életre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az 54 éves Heather Graham ruhája semmit nem bíz a képzeletre - fotók, videó

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

Olcsó és gyors ebéd csirkemellből: együtt készül a hús és a köret

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl

KÜLFÖLD

Megszülte gyermekét, majd pár nappal később elhunyt a fiatal édesanya