Létrehozva: 2016.09.09.

Gyanút fogott a szomszéd, így került elő a lefagyasztott hulla

Az olasz Irma Borgoglio szeptemberben ünnepelte volna 103. születésnapját - az ünneplés azonban elmaradt.

Az előzetes vizsgálatok alapján Irma Borgoglio még márciusban halhatott meg, 65 éves fia – akivel közös lakásban éltek – azóta rejtegethette a holttestet a fagyasztóban. A férfit őrizetbe vették a rendőrök.

 

A szomszédoknak már korábban is feltűnt, hogy az alapvetően társaságkedvelő idős asszony régóta nem mutatkozott a lakáson kívül, de mikor a fiát kérdezték Irma állapotáról, a férfi mindig kitérő választ adott. A szomszédok azután elégelték meg a bizonytalan helyzetet, hogy azt látták, a férfi egy új, szokatlanul nagy fagyasztót cipel haza.

Gyanújuk pedig beigazolódott: a rendőrség a fagyasztó előtt találta meg a fagyott holttesteta férfi valószínűleg épp „át akarta költöztetni édesanyját”, mikor tetten érték a rendőrök.

Az anya és fia közel egy éve költözött az olasz kisvárosba, Trivero del Varesottóba. A férfi azonban nem talált magának munkát. Egyelőre nem tudni, miért rejtegette édesanyja holttestét, mint ahogy azt sem, mi volt a halál pontos oka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek