Létrehozva: 2018.11.13.

Gyászba borult Franciaország: 3 éve minden megváltozott

Három évvel ezelõtt egész Európát sokkolta az a brutális terrortámadás, amit az Iszlám Állam terrorista szervezet fanatikusai hajtottak végre Párizsban. A merényletsorozatban 130 ember vesztette életét, a borzalmak utóhatása pedig még ma is érezhetõ, egész Európában...

Kinek ne égett volna bele az emlékezetébe az a kép, amelyen egy terhes nő lógott ki a Bataclan nevű párizsi szórakozóhely és színház ablakán, így próbált menekülni a koncert közben lövöldözni kezdő terroristák elől…?

Pontosan három évvel ezelőtt járta be ez, és az ehhez hasonló rengeteg rémséges képsor a világsajtót. Az embereket sokkolta, hogy olyan terrortámadást sikerült végrehajtaniuk szélsőséges iszlamistáknak Európa egyik legjobban őrzött fővárosában, amihez még hasonló sem történt korábban a kontinensünkön. A 2015. november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be a Bataclan koncertterembe, ahol az Eagles Of Death Metal adott koncertet. A merénylők azonnal tüzet nyitottak, és kilencven embert megöltek.

A támadással egy időben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg.

A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. A Szíriában kitervelt támadássorozatot többségében Belgiumban élő francia állampolgárok hajtották végre, akiket az Iszlám Állam képzett ki Szíriában. A támadássorozat estéjén Francois Hollande elnök televízióbeszédben rendkívüli állapotot hirdetett egész Franciaországra, és ideiglenesen határellenőrzést vezetett be.

Ez volt az első országos kiterjedésű rendkívüli állapot a második világháború óta.

A félelem velünk maradt

Az évfordulón közzétett adatok szerint az év első kilenc hónapjában a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege 84 ügyben indított nyomozást, míg tavaly az év ezen időszakában már 130 terrorgyanús esetet vizsgáltak. Idén két merénylet történt: a dél-franciaországi Carcasonne-ban és Trebes-ben márciusban egy marokkói származású iszlamista négy áldozatot követelő túszejtési akciót hajtott végre, májusban pedig a párizsi Opéra közelében egy csecsen származású dzsihadista leszúrt egy járókelőt. Bár a merényletek száma csökkent Franciaországban, a terrorfenyegetettség továbbra is fokozott, a készültségi szint jelenleg is a legmagasabb Franciaországban. A hatóságok elsősorban a potenciális magányos elkövetőkre és a börtönökből szabaduló, terrorizmussal kapcsolatosan elítélt iszlamista radikálisok megfigyelésére koncentrálnak.

Így változott meg az életünk

A 2015 novemberi terrortámadást követően történt még jó néhány iszlamista indíttatású terrortámadás Európa több nagy városában (Barcelonában, Lyonban, Londonban, Berlinben) is. Ezeknek a hatásait még ma is érezhetjük, szerte Európában:

  • A karácsonyi vásárokon már nem lehet úgy végigsétálni, hogy ne látnánk gépfegyveres katonákat, állig felfegyverzett rendőröket vagy éppen harckocsikat. A fokozott készültséggel együtt jár, hogy a vásárok bejáratait több tonnás betonelemekkel torlaszolják el, nehogy járművekkel a tömegbe tudjanak hajtani terroristák.

  • A repülőtereken is jóval nagyobb lett a biztonsági intézkedések száma. Az ember már sokszor úgy érezheti, hogy kimondottan őt vegzálják, pedig az alapos ellenőrzés mindenkire ugyanúgy vonatkozik.
  • A Facebook felhasználóknak sajnálatos módon egy új fogalmat is meg kellett ismerniük, ez pedig a Safety Check. Bár már 2014 óta lehetett alkalmazni ezt a lehetőséget különböző természeti katasztrófák esetén, a közösségi oldal atyja 2015. november 16-án bejelentette, hogy ezt követően már az emberi katasztrófák esetén is aktiválni lehet. Ezzel a lehetőséggel tudathatjuk ismerőseinkkel, szeretteinkkel, hogy bár a tartózkodási helyünk közelében katasztrófa, merénylet történt, mi jól vagyunk.
  •  Szeptember közepén a párizsi Eiffel-tornyot bekerítették. Egy esetleges terrortámadástól való félelem arra sarkalta a hatóságokat, hogy egy 70 milliméter vastag üvegfalat húzzanak fel a világ egyik leglátogatottabb látványossága köré.

  • Párizsban élő külföldiek azt mesélik, hogy a biztonsági intézkedések mára már a mindennapjaik részévé vált. Vasárnaponként például átadják a gyalogos forgalomnak a híres Champs-Élysées sugárutat, az egyenruhások pedig szúrópróba szerűen átvizsgálhatják az emberek táskáit.
  • A schengeni határátkelőkön rendszeresek a hosszú sorok, Röszkénél például mindennapos, hogy több órát kell várakozni a Magyarországra tartóknak, a határőröknek rendkívül alaposan meg kell vizsgálniuk, kiket engednek be az országba. De nem csak a schengeni határokon kell várakozniuk a belépőknek: Ausztria már sokadszor hosszabbítja meg a magyar-osztrák határ ellenőrzését elrendelő határozatot – éppen a veszélyes migránsokra hivatkozva…
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

    origo.hu

    Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

    metropol.hu

    „Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

    mandiner.hu

    Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

    ripost.hu

    „48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

    magyarnemzet.hu

    Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

    origo.hu

    Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

    mindmegette.hu

    11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

    ripost.hu

    Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    „7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

    ripost.hu

    Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    KÜLFÖLD

    Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

    KÜLFÖLD

    A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

    KÜLFÖLD

    Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

    KÜLFÖLD

    Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

    KÜLFÖLD

    A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

    KÜLFÖLD

    Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

    KÜLFÖLD

    "Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

    KÜLFÖLD

    Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért