Létrehozva: 2016.04.29.

Gyerekekkel nézette végig brutális kivégzését az Iszlám Állam!

Keresztre feszítettek, majd kegyetlenül kivégeztek két kémet az ISIS terroristái a szíriai Rakkában. A borzalmas jelenetet egy kisebb tömeg, köztük ijedt gyerekek nézték végig.

Nincs határa az Iszlám Állam kegyetlenségének! A tömeges mészárlások és a véres merényletek után most újabb rémtettük járta be a világsajtót.

A terroristák videóra vették, majd hivatalos csatornájukon közzétették, ahogy kivégeznek két kémet a szíriai Rakkában. Az áldozatokat narancssárgába öltöztetve keresztre feszítették, majd felolvasták bűneiket, miszerint ellenségük számára próbáltak meg információkat gyűjteni - írja a Daily Mail.

Vétkeik felsorolása után agyonlőtték őket.

A videóból kivágott képekről jól látszik, hogy a keresztre feszített embereket tucatnyian állják körül, köztük ártatlan kisgyerekek, akiket minden bizonnyal sokkolt az iszonyú látvány.

Miután megölték a kémeket, elrettentésképp arab nyelven írt üzenetet ragasztottak a testükre. Arra hívták fel a figyelmet, hogy mások ne próbáljanak a közelükbe férkőzni, mert ők is hasonlóan járnak.

A kivégzésről készült megrázó fotókat erre a linkre kattintva tudod megnézni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét