Létrehozva: 2021.03.31.

Fájt a feje, majd összeesett a 23 éves nő – kiderült, hogy halálos betegséggel küzd

Bár mindig is sokat sportolt és egészségesen élt, mégis csak bő egy évet adtak egy fiatal nőnek.

Még 2018-ban gyógyíthatatlan agydaganatot diagnosztizáltak az akkor 23 éves Ria Melvinnél, akinek az orvosok csak 18 hónapot adtak. Semmilyen tünete sem volt rosszulléte előtt, sőt kifejezetten aktív életet élt, sokat sportolt. Egy nap aztán komoly fejfájás jelentkezett a feje jobb oldalán, míg testének bal oldala teljesen erőtlenné vált, így összeesett.

A fiatal nőt kórházba szállították, ahol több vizsgálatot is elvégeztek rajta, s kiderült: súlyos agydaganata van. A legagresszívebb és leggyorsabban növekvő rákfajta, amely az agyban kezdődik.

„Mentővel vittek a kórházba, ahol CT-vizsgálatot végeztek. Agyvérzésem volt, az MRI-vizsgálat pedig kimutatta, hogy ezt daganat okozhatta. Öt nappal később egy hatórás műtétet hajtottak végre rajtam, hogy a vért leszívják az agyamból, és a daganat 100 százalékát eltávolították. Ennek ellenére azt mondták, 12-18 hónapom lehet hátra. Teljesen letaglózott a hír„ – magyarázta a Daily Starnak Ria.

2020-ban még reménykedtek abban, hogy egy immunterápiás kezelés a németországi kölni klinikán segíthet a kétségbeesett lányon, ám a koronavírus miatt bezárult határok nem könnyítették meg ebben a dolgát, és erről le kellett mondania – annak ellenére, hogy rohamai voltak és a rák újra megjelent a szervezetében. Ria most a hátralévő idejét annak szenteli, hogy az agydaganatokkal kapcsolatos kutatásokra felhívja a figyelmet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért