Létrehozva: 2017.08.08.

Háborúba sodorhatják a migránsok Olaszországot és Líbiát

Az olasz törvényhozás döntött: technikai és logisztikai segítséget nyújtanak a líbiai parti õrségnek az embercsempészek elleni fellépésben. Válaszul a Líbia keleti felét uraló erõk vezetõje bombázással fenyegette meg az olasz hajókat...

Mint arról a %RIPOST% hétfőn beszámolt, a Soros György által pénzelt civil szervezetek közül több is együttműködik az embercsempészekkel, már a líbiai partok közelében átveszik a migránsokat hajóikra.

Szó sincs emberéletek megmentéséről, ahogyan arra hivatkoznak!

Ezt mutatja az is, hogy több szervezet – különösen azok, amik kapcsolatban állnak a Soros által finanszírozott Open Society Foundationnel, vagyis a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal - visszautasítja azt a magatartási kódexet, amit az olasz belügyminiszter javaslatára az Európai Unió belügyminiszteri csúcstalálkozója is elfogadott. Pedig a kódex nem kíván semmi olyasmit, ami a Földközi-tengeren ügyködő nem állami szerveknek (NGO-knak) a működését akadályozná, csupán átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé tenné azokat.

Az érintett kilenc szervezetből eddig csak kettő írta alá a kódexet, az egyik a Save The Children (Gyermekmentő) nevű, amelyik úgy nyilatkozott, hogy többnyire eddig is az új előírásoknak megfelelően jártak el. A magatartási kódex értelmében a segélyszervezetek nem hajózhatnak be Líbia területi vizeire, semmilyen módon, még fényjelekkel sem jelezhetnek a tengeren haladó hajóknak, és folyamatosan nyomon követhetőnek kell lenniük.

Az embercsempészek rászoktak arra, hogy elég, ha a túlzsúfolt lélekvesztők 12 mérföldre eljutnak Líbia partjaitól, mert a nemzetközi vizeken úgyis lesz egy mentőhajó, amely felveszi és Olaszországba viszi az embereket. 

Ha kíváncsi vagy arra, hogy miért vezethet háborúhoz az olasz kormány elképzelése, valamint hogy a németek miért számítanak újabb migránsáradatra, akkor keresd a %RIPOST% napilap keddi számát az újságárusoknál. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?