Létrehozva: 2016.12.30.

Hadiállapotban vagyunk - vallja be a német tartományi belügyminiszter

Pedig õ Angela Merkel kancellár párttársa, és ilyet eddig egyetlen német politikus sem mert kimondani...

“Meg kell állapítanunk, hogy hadiállapotban vagyunk.” Ezt bizony nem akárki mondta, hanem Angela Merkel párttársa, a Saar-vidék tartományi belügyminisztere, Klaus Buillon. A mondat azért is érdekes, mert még augusztusban szó szerint ezt mondta a francia védelmi miniszter is egy Lyonban tett látogatása során.

Ezek azonban nem csak a szavak, hanem a társadalomnak szóló üzenetek – és ezért nagyon fontosak. Ha a német polgárok elhiszik és felfogják, hogy háborúban vannak, másképpen fognak a bevándorlókra tekinteni, különösképpen a 70-75 százaléknyi egyedülálló férfira.

A belügyminiszter azt mondta a Bildnek, hogy újra kell szervezni Németország védelmét, több és modernebb fegyveret kell adni a rendőrségnek és növelni kell a létszámukat is.

A Saar-vidék legnagyobb évvégi vására Saarbrückenben van. “Meg fogjuk akadályozni, hogy az oda vezető úton bárki teherautóval közlekedjen. Ha kell, olyan külső biztonsági szolgáltatókkal is szerződünk, amelyek események biztosítására vannak kiképezve” – mondta a politikus.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át