Létrehozva: 2019.12.29.

Halálos tigristámadások Indonéziában

Egy hónapon belül öt embert ölt meg tigris az indonéziai Dél-Szumátra tartományban – adta hírül hét végén a helyi média.

A legutóbbi áldozat egy 30 éves nő, akit Padang Bindu falu egyik közfürdőjénél marcangolt halálra a vadállat pénteken.

Az áldozat édesanyja a helyi sajtónak elmondta, hogy lánya reggel a fürdőbe ment, és azt tervezte, hogy utána duriánkertjét fogja gondozni, ám délután nem tért haza.

„Hazaérkezett viszont kávéültetvényéről a testvérem, és elmondta nekünk, hogy tigrissel találkozott, amelyik két méter hosszú volt” – mondta az asszony.

A falusiak egy csoportja azonnal a fiatal nő keresésére indult, és megtalálták megcsonkított holttestét a fürdő közelében.

Genman Suhefti Hasibuan, a dél-szumátrai természetvédelmi ügynökség vezetője közölte, munkatársai megerősítették, hogy a nő tigristámadás áldozata lett.

Martialis Puspito, a helyi vadvédelmi hatóság vezetője korábban elmondta, hogy a szaporodó konfliktusok oka az ember, aki egyre többet foglal el a vadak élőhelyéből. Hozzátette, figyelmeztették a lakosokat, hogy maradjanak távol a vadontól.

„Nem zavarhatjuk el a tigriseket az őserdőből, mert ez az otthonuk, ezért az embernek kell tartania a távolságot” – hangoztatta.

A közfürdő közel fekszik ahhoz a vadvédelmi területhez, ahol a ritka szumátrai tigris él. Azt nem tudják a hatóságok, hogy egyazon vagy több tigris támadta meg az embereket.

A szumátrai tigris a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) súlyosan veszélyeztetett fajokat nyilvántartó vörös listáján szerepel. Az indonéz erdészeti minisztérium szerint mintegy 600 egyede él vadon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil