Létrehozva: 2017.09.15.

Halva született a kislány, mert brutális apja őrjöngeni kezdett

Már csak öt nap volt vissza a boldog nõ terhességébõl, mikor párja teljes erõbõl hasba rúgta - a kicsinek esélye sem volt a túlélésre.

Kétéves börtönbüntetést kapott a leedsi Stuart Samson - a 31 éves férfi két évvel ezelőtt úgy hasba rúgta 9 hónapos terhes párját, hogy a nő pár nappal később halott kislányt hozott a világra.

Hallgatnom kellett volna azokra, akik óva intettek, hogy Stuart egy erőszakos férfi, és sosem fog megváltozni

- mondta a bíróságon a megtört Jessy Johnson, akit egy tetoválás is emlékeztet a picire.

A borzalmas estén a pár egy kocsmában volt, de Samson úgy érzete, akkor 19 éves barátnője magára hagyja őt, ezért veszekedni kezdett Johnsonnal, majd teljes erőből hasba rúgta a nőt. Ezek után pedig azért könyörgött, hogy ne hívjanak mentőt, mert attól félt, hogy a gyermekvédelmi hatóságot is értesíteni fogják.

A nő másnap érzete, hogy nagyon nagy baj van: a baba nem mozgott a méhében, pedig öt nap múlva kellett volna megszületnie. Azonnal a kórházba sietett, de már késő volt, a pici halva született.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil