Létrehozva: 2021.01.12.

Hatalmas botrány: Emmanuel Macron 600 ezer eurót költött virágokra az adófizetők pénzén tavaly

A franciák döntő többsége szerint biztosan lehetett volna jobb helyet is találni ennek a pénznek a járvány alatt.

Szerző Gaál József

Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte Macron nem kevesebb mint 600 ezer eurót, azaz átszámítva körülbelül 220 millió forintot költött virágokra tavaly az adófizetők pénzén - írja a Politi című francia hírportál az Élysée-palota pályázati kiírásaira hivatkozva.

A mindenkori francia elnöknek otthon adó Elysée palota tavaly összesen 400 ezer euróért szerzett be vágott virágokat. Emellett 20-20 ezer eurót költöttek zöld növényekre és orchideákra, 32 ezer eurót tapsoltak levéldíszekre, valamint további 100 ezer eurót fizettek ki egyéb növényekért.

Ez azt jelenti, hogy Emmanuel Macron majdnem ötször annyit költött virágokra, mint az elődei. Francois Hollande ugyanis 144 ezer eurót, Nicolas Sarkozy pedig 134 ezret költött ugyanerre átlagosan évente.

Az eszméletlen pénzszórás híre széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki Franciaországban. A nagy közösségi oldalakon szinte mindenki annak a véleményének adott hangot, mely szerint semmilyen közérdek sem fűződik ennyi virág megvásárlásához, és az erre költött 600 ezer eurót lehetett volna értelmesebb dolgokra is fordítani a koronavírus-járvány alatt.

Macron egyébként nem most került először a sajtó érdeklődésének homlokterébe a hivatala túlzó költekezése miatt. A Le Canard Enchainé szatirikus hetilap 2018-ban például arról számolt be, hogy az Élysée-palota 500 ezer eurót (180 millió forint) fordított konyhai főzőedények beszerzésére. 2017-ben pedig a Le Point magazin cikkezett először arról, hogy a liberális elnök 26 ezer eurót (8,2 millió forint) költött sminkesre három hónap alatt.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők