Létrehozva: 2020.05.15.

„Hiányzik a feleségem és a lányaim” – szétszakította a koronavírus a filmsztár családját

Ray Winstone-t hosszú ideje gyötri a honvágy, leginkább felesége és lányai közelsége hiányzik neki.

A koronavírus miatt kilenc héten keresztül rekedt Olaszországban, mérföldekkel távolabb családjától Ray Winstone. A 63 éves férfi elsőként Szicíliába repült egy kis szünetre, majd pedig Olaszországba utazott, hogy leforgassák az egyik rövidfilmjét. Ám március 9-én az országban ragadt, amikor lezárták a határokat a koronavírus miatt.

Ray Winstone
Fotó: Northfoto

„Néhány napot akartam csak itt lenni, még mielőtt megérkezett volna a stáb többi tagja is. Nem beszélem a nyelvet, de bátornak kell maradnom” – közölte Winstone a West Ham podcast adásában, majd azt is hozzátette, túl öreg már ahhoz, hogy ilyen sok időt töltsön családja nélkül.

Ray többször is kihangsúlyozta, hogy rettentően hiányzik neki felesége, Elaine, valamint lányai is, Lois (38), Jaime (35) és Ellie Rae (19). Mindennap gondol családjára, de igyekszik hasznosan, jótékonykodással eltölteni a napjait.

Külföldi sajtó értesülései szerint saját házában tartózkodik a híresség, amit még 2013-ban vásárolt meg 44 ezer fontért, majd 1,1 millió fontért felújíttatott – írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil