Létrehozva: 2020.12.20.

Hihetetlen, mi történt a családapával, aki 222 napot töltött kórházban a koronavírus miatt

A gyerekeit már háromszor is arra kérték, vegyenek tőle végső búcsút.

Az 57 éves Ali Sakallioglunak nulla százalék esélyt adtak a koronavírus túlélésére, és sokszor ő maga is úgy érezte, soha többé nem hagyja el a kórházat.

Fotó: Twitter

Ami ehhez képest történt vele, az valóságos karácsonyi csoda! A férfi nem kevesebb mint 222 napot töltött kórházban, miután megfertőződött, az orvosok háromszor is riadóztatták a gyerekeit. Arra kérték őket, hogy jöjjenek be végső búcsút venni tőle – írja a Mirror.

Ők azonban nem adták fel a küzdelmet, továbbra is arra kérték az orvosokat, tegyenek meg mindent az apjukért. Aztán valami történt...

Ali szervezete annyira megerősödött, hogy az orvosok döntöttek: kiengedik a kórházból, így szerettei körében ünnepelhet!

„Körülbelül egy hónapja engedtek haza. Valóságos csodaként élem ezt meg, hiszen úgy éreztem, semmi esélyem a túlélésre. Nagyon várom a karácsonyt, de óvatosnak kell lennem, hiszen jövőre is együtt szeretnék karácsonyozni azokkal, akiket szeretek” – mondta Ali.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”