Létrehozva: 2020.08.04.

Hogy tehettek ilyet? Szülei gyilkolták meg az 5 éves kislányt

Nadianak több sérülése is volt, ráadásul nagyon elhanyagolták.

Nadia Zofia Kalinowskával szülei brutális módon bántak: fogai teljesen elfeketedtek és egyetlen egy játéka sem volt rövid élete során. Aleksandranak és Abdul Wahabnak gyermekük meggyilkolása miatt kell felelniük a bíróságon.

A kislányt saját házukban találták holtan, fej és hasi sérülésekkel. A rendőrségi nyomozás azt is megerősítette, hogy a házkutatás során egyetlen egy gyerekjátékot sem találtak náluk. Csupán egy rózsaszín kerékpár volt a ház udvarán, amit egy lengyel rokonától kapott ajándékba a kislány -írja a Mirror.

A halottkém jelentése szerint a fej és hasi sérülések mellett többszörös törésektől szenvedett az 5 éves kislány, amik különböző gyógyulási szakaszokban voltak. Utóbbi arra enged következtetni, hogy folyamatosan bántalmazta édesanyja és mostohaapja.

A meggyanúsított házaspár tagadja az ellenük felhozott vádakat. Állításuk szerint Nadia az éjszaka közepén leesett a lépcsőről, amikor a halálos sérüléseket szerezte.

Az ügyészség viszont a vallomásukat megkérdőjelezte, mert több bizonyítékuk van a gyermekkel szemben elkövetett gondatlan viselkedésükről.

Sőt a halálát megelőző időszakban az óvodába is csak 64%-ban járt be. A kislány édesapja iszlám vallású így viselnie kellett a tradicionális fejkendőt, ezért nem vették észre az intézményben a sérüléseit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat