Létrehozva: 2020.08.22.

Holtan esett össze a bolti eladó: csak esernyőkkel takarták el a testét, de nem zártak be

Nem akarták, hogy bevételkiesésük legyen, ezért nem zártak be. A dolgozó holttestét csak letakarták.

Az emberség és a kegyelet legalapvetőbb minimumát sem tartotta be az a brazil bolt, ahol elhunyt egy alkalmazott.

Épp a munka közben kapott szívrohamot az 59 éves Manoel Moisés Cavalcante, és bár a mentő hamar kiérkezett, nem tudták megmenteni az életét.

A bolt azonban felháborító lépésre szánta el magát: nem zártak be, csak a dolgozó holtteste köré esernyőket és kartondobozokat halmoztak. Nem akartak ugyanis bevétel- és forgalomkiesést...

A Redditen áradni kezdtek a kommentek. Az egyik így szól:

„Képzeld el, hogy egy olyan társaságnál dolgozol, amely annyira semmibe vesz, hogy ha meghalsz munka közben, még akkor sem bánnak veled tisztességesen”.

Ezt a véleményt osztotta a többség is, szerintük igazán felháborító, hogy nem adják meg a végtisztességet a dolgozónak. Végül a bolt közleményt adott ki, melyben azt írták, valóban hibát követtek el, hogy a temetkezési vállalkozó kiérkezéséig nem zártak be – írta a Daily Star.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút