Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.07.

Holtan találták az 5 éves autista kislányt, miután elkóborolt a viharban

A házukhoz közeli egyik parkban találták meg a holttestét.

Eliza Talal holttestét szerda délelőtt, körülbelül 10:40-kor találták meg, miután a lány állítólag elkóborolt. Az Isaias-vihar tombolása előtt, vállalkozók dolgoztak a család otthonán, így lehetséges, hogy az ajtó nyitva maradt.

Hatalmas vihar csapott le az amerikai Pennsylvaniában, ahol a kis Eliza és családja élnek. Mikor a felnőtteknek feltűnt a gyerek hiánya, kétségbeesetten keresni kezdték.

A rendőrséget is riasztották, így amíg a családja az esőtől megduzzadt patak mentén kutatott a kislány után, addig a hatóság emberei a szomszédokat és a közeli parkokat keresték fel. Délutántól késő estig járták a környéket, több mint száz ember, csónakokkal és két helikopterrel is részt vet a kutatásban.

Másnap reggel is folytatták a munkát, végül az egyik szomszéd talált rá az autista Eliza holttestére egy közeli parkban.

„A körülmények alapján úgy gondoljuk, hogy miután elhagyta a házát, valahogy beleeshetett a vízbe, majd megfulladt” – árulta el a rendőrség vezetője Tom Dickinson.

A szomszédok és a család arról számoltak be, egészen a véksőkig nem adták fel a reményt, hogy még életben megtalálhatják a kis Elizát. A család teljesen összetört, amikor a kislányt megtalálták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány