Létrehozva: 2019.08.25.

Holtan találtak egy 18 éves lányt a koncert után

A 18 éves lány a barátnőivel ment szórakozni, ám elvesztették egymást az éjszaka során.

Holtan találtak egy 18 éves lányra, aki a barátaival az O2 Academy Bournemouth-i koncerttermébe ment bulizni.

India Thaker barátai a rendőröknek elmondták, együtt táncoltak, ám nekik a mosdóba kellett menni, így egyedül hagyták Indiát. Amikor visszaértek, a lányt sehol sem találták. Hiába hívták, a telefonja csak kicsörgött, de nem reagált rá. Végül a biztonságiak segítségét kérték, akik azonban azt mondták nekik, várják meg a koncert végét, majd utána foglalkoznak velük.

A lányt végül a szórakozóhely előtt találták meg, de hiába hívták a mentőket, már halott volt.

Mint kiderült, az egyetemre készülő lány 4 ecstasy-bombát is lenyelt, így halálát túladagolás okozta.

A családja azért hozta nyilvánosságra a halálát, hogy figyelmeztessék a fiatalokat, milyen következményei lehetnek, ha drogoznak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil