Létrehozva: 2021.08.18.

Hiába könyörgött kétségbeesetten segítségért a fivér, tragikus halált halt a 25 éves lány

Bár életerős, vidám lányként ismerték a szerettei, és a testvére is mindent megtett a megtalálásának érdekében, a gyönyörű nőt holtan találták.

Egy héten át kereste a család, a barátok, önkéntesek és a hatóságok Jamie-Lee Wilsont. A 25 éves gyönyörű lány múlt kedden tűnt el az otthonából, Észak-Írországból. Végül már csak holtan találták meg.

A családtagok szinte egy perc alvás nélkül, folyamatosan járták Belfast utcáit, hogy megleljék a szerettüket. Jamie-Lee bátyja pedig még azután is könyörgött az önkéntes csapatoknak, hogy folytassák a keresést, hogy a rendőrség lefújta az akciót, mert találtak egy holttestet, ami feltehetően Jamie-é.

A testvér, Anthony McCabe a jó szamaritánusok egy helyi csoportját kérte fel, hogy segítsenek a keresésben Észak- és Nyugat-Belfastban – írja a Daily Star.

„Kérem, hogy minél több ember csatlakozzon, és keressük együtt a testvéremet. Még mindig fogalmunk sincs arról, hogy a holttest, amit találtak, valóban Jamie-Lee-é!” – könyörgött a kétségbeesett fivér.

A rendőrség ugyanakkor biztos benne, hogy a lány tetemét találták meg, így hivatalosan minden keresést lefújtak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl