Létrehozva: 2020.05.06.

Hoppá! Tom kapitány példáját követi egy orosz világháborús veterán-videó

A koronavírus elleni védekezésre sok millió fontot gyűjtő százéves brit veterán, Thomas Moore kapitány példáját követi egy orosz második világháborús veterán, a 97 éves Zinajda Kornyeva.

Tom kapitány azzal vált világhírűvé, hogy elhatározta, 100. születésnapjáig járókeretével 100 kört tesz meg a kertjében, hogy adományokat gyűjtsön a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) számára.

Kornyeva, aki a második világháborúban a Vörös Hadseregben szolgált az akkori Sztálingrád (mai Szentpétervár) térségében, elmondta, hogy 3 millió rubelnyi (13 millió forintnyi) összeget akar gyűjteni a koronavírus elleni védekezésre május 9-ig, a hitleri Németország fölött aratott győzelem 75. évfordulójáig. Az orosz asszony nem a kertjében sétál, hanem videókat tesz közzé honlapján, amelyekben felidézi háborús élményeit is.

Az egyik videójában, amelyben Tom kapitányról is megemlékezett, elmondta, hogy ismeri a brit veterán történetét, „erős személyiségnek és igazi katonának” nevezte. „Együtt legyőztük 1945-ben a fasizmust. És most együtt küzdünk a koronavírus ellen„ - hangsúlyozta.

Kornyeva, aki példaképének tekinti Tom kapitányt, egy ajándékot is küldött neki: kötött számára egy pár meleg zoknit. „Tartsanak melegen, szeretettel Oroszországból” – fogalmazott üzenetében.

Az orosz veterán keddig öt nap alatt 26 ezer dollárt (8,4 millió forintot) gyűjtött. Tom kapitány több mint 30 millió fontot (12 milliárd forintot) gyűjtött az NHS támogatása – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét