Létrehozva: 2020.04.28.

Horror: megölte kisgyermekeit egy férfi, miután hazament a munkából

Szörnyű tettére egyszerűen nincsen magyarázat, az indiai férfi épp csak hazaért a műszakjából, majd elkövette a gyilkosságot.

A 40 éves Nithin Kumar bolti alkalmazottként dolgozott, nem messze a lakásuktól. Kumar feleségével, egyéves kislányukkal és három éves fiukkal élt együtt. Szomszédai egy nagyon félénk emberként ismerték.

Vasárnapi műszakjából hazatérve, 90 perc elteltével szúrta halálra két pici gyerekét, miközben az édesanya megkínzottan sikoltott segítségért.

„Tudtam, hogy valami szörnyűség történt, ami nagyjából 10 perc alatt véget is ért” - nyilatkozta a The Sun-nak az egyik szomszéd, aki még hallotta a végzetes éjszakán a nő kiáltását.

A kislányt már hullazsákban hozták ki a házból a hatóság emberei, a kisfiút mentőhelikopterrel kórházba szállították, de később megerősítették a halálhírét. Az anyukát sokkos állapotban szállították kórházba, nyugtatókat kellett beadni neki, annyira rossz állapotba került.

A történtekért az apát tartják felelősnek, a rendőrség pedig megerősítette, hogy nem keresik a gyilkost. Azt egyelőre nem tudni, mi törhetett meg a férfiben, hogy ilyen szörnyűséget kövessen el.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Először nyílt meg gyermekei elhunyt édesapjáról Görbe Nóra: "A mai napig úgy érzem, hogy itt van, és nem hagyott el minket"

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Hozzáment örökbefogadott fiához egy anya, majd döbbenetes ok miatt váltak el

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban