Létrehozva: 2020.11.11.

Horror: megteltek a nápolyi kórházak, autóikban látják el a súlyos betegeket – VIDEÓ

Akkora a túlterheltség egyes olasz kórházakban a koronavírus-járvány miatt, hogy már a súlyos betegeket sem képesek ellátni. Nápolyban például a Covid miatt nehezen lélegző betegeket a saját autóikban látják el az ápolók.

A nápolyi Cotugno kórház megtelt! Az épület előtt kígyózó sorok alakultak ki, mindenhol mentők és autók parkolnak. A klinika előtt ráadásul védőfelszerelésbe öltözött ápolók rohangálnak légzőmaszkokkal, hogy az autóikban ülő betegeket el tudják látni.

Több szemtanú szerint is elképzelhetetlennek tűnt korábban, hogy a régió harmadik legnagyobb városában ilyen jelenetek alakuljanak ki. A kétségbeesett emberek az autóikban ülve várnak arra, hogy az orvosok légzőmaszkokkal segítsék a légzésüket.

Kígyózó sorok a kórház előtt
Fotó: getty images

Egy helyi lakos, Antonio Abenante elmondta, hogy az édesapja nem vette fel a mobilját, ezért aggódni kezdett. Felhívta az orvosát, aki közölte, hogy az osztályon lévő összes orvos karanténban van, mert elkapták a koronavírust.

Elisa Esposito szerint szégyen, hogy összeomlott a teljes egészségügyi rendszer.

Hogy lehet az, hogy beszállítják az apámat a kórházba egy másik betegséggel, és elkapja a vírust ott, ahol nem is a covidos betegeket ápolják?

- tette fel a kétségbeesett asszony. Dr. Filippo Anelli, az országos orvosegyesület vezetője arra figyelmeztetett, hogy ha a fertőzés jelenlegi aránya továbbra sem csökken, akkor szinte biztosan nem lesz elegendő egészségügyi személyzet.

Autóikban látják el a betegeket, mert a kórházban már nincs hely.
Fotó: getty images

Elmondta, hogy míg országosan Olaszországban összesen 11 000 ágy található az intenzív osztályokon, csak körülbelül 5000 beteg számára van elegendő aneszteziológus.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek