Létrehozva: 2021.01.29.

Hullaásás a nászéjszakán: Megölte párját a nő, hogy hozzámehessen saját apjához

Felfoghatatlan gyilkosság történt, majd bűnös frigy született apa és lánya között. A nászéjszakát a holttest feldarabolásával töltötték.

A 31 éves Amanda és húga, Anna Marie Choudhary, illetve apjuk, az 56 éves Larry McClure hidegvérrel megölték Amanda volt barátját, Thomas McGuiret még 2019-ben, Valentin-napon – írja a Daily Star.

Amanda ezután hozzáment saját édesapjához, ahol húga volt a tanúja, majd a nászéjszakáját azzal töltötték, hogy feldarabolták exének holttestét. Azt ugyanis korábban elásták, ám a házat el akarták adni, így úgy döntöttek, kiássák a holttestet és kettévágva fogják újra eltemetni máshol.

Thomast úgy csalták csapdába, hogy ő mit sem sejtett az egészről: először fejbe verték egy borosüveggel, bedrogozták, majd megverték, végül egy műanyag zacskót húztak a fejére és megfojtották. Utána a család úgy csinált, mintha mi sem történt volna. De lebuktak, és bíróság elé kellett állniuk.

Anna akár 40 év börtönt is kaphat, miután beismerte bűnösségét, mindeközben Amandát már tavaly októberben szintén 40 évre börtönbe csukták le. Apjukat életfogytiglanra ítélték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek