Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.01.15.

Igaz szerelem: másfél órával halt férje után a nő

Az idõs szerelmesek 67 éven át voltak házasok, és nem bírtak egymás nélkül élni - ugyanazon a napon hunytak el.

Az angliai New Heath-ben élő 91 éves Arthur Harding és felesége, a 88 éves Dorothy január 5-én halt meg egy-egy manchesteri kórházban. A házasok annyira szerették egymást, hogy rokonaik szerint egyfajta telepatikus kapcsolat alakult ki közöttük: Dorothy megérezte, hogy férjének megállt a szíve – 90 perccel később pedig már ő sem élt.

Mi közöltük vele, hogy a papa meghalt, és azt mondtuk: Nagyi, most már te is elmehetsz. És ekkor elkezdett kiszállni belőle az élet

– mesélte a pár unokája, Ros Harding. A pár még 1950-ben házasodott össze, és szinte egyszerre kerültek kórházba is – ám életük utolsó 10 hetét külön kellett tölteniük: a gyári munkásként, majd idősgondozóként dolgozó Dorothy szívbetegsége miatt másik kórházba került, mint a krónikus tüdőbeteg, textilfelvásárló Arthur.

A házaspárnak két gyereke, négy unokája, hat dédunokája és egy ükunokája született.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány