Létrehozva: 2018.08.12.

Így akarta egész Párizst vérbe borítani a két marokkói terrorista

2016. december 1-jén két marokkói férfi véres terrorcselekményt akart Párizsban végrehajtani. A titkosszolgálatoknak köszönhetõen sikerült lefülelni õket még idõben. Mint kiderült, a két iszlamistának 47 személyazonossága volt. A hatóságok nem tudják, hogy hány ilyen veszélyes ember élhet még közöttünk.

Hicham El Hanafi 2016-ban 26 éves volt, és tervei szerint bosszút akart állni a hitetleneken. Az Iszlám Állam szimpatizánsa egy Párizs melletti erdőben akart két kalasnyikov gépfegyvert kiásni, amiről azt hitte, hogy más iszlamisták rejtettek el számára. Ez azonban csapda volt, a francia terrorelhárítók azonnal lecsaptak rá. Az őrizetbe vételt követően kiderült, hogy több európai terroristasejttel is kapcsolatban állt El Hanafi. Az iszlamista még 2013-ban a hazájában találkozott a szintén szélsőséges nézeteket valló Fes Abdesselam Tazival, akivel eldöntötték, hogy hamis papírokkal Európába szöknek. 2013-ban a gépük a lisszaboni nemzetközi repülőtéren landolt, ahol elmondták, hogy politikai üldözöttek, amiért részt vettek korábban az Arab Tavasz nevű forradalomban.

A hatóságok elhitték a mesét, menedékjogot kaptak.

Ezt követően a két iszlamista bejárta egész Európát, ahol különböző terrorsejtekkel léptek kapcsolatba. El Hanafi még Szíriába is kiutazott, hogy az Iszlám Állam kiképezze őt. Végül a szélsőséges nézeteket valló migráns bátyja adta fel őt a hatóságoknál.  A nyomozás során kiderült, hogy kettejüknek összesen 47 hamis személyazonossága volt, amelyek külön-külön bankszámlákkal is rendelkeztek.

Ezeken összesen 47 ezer euró volt elrejtve.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt pályával és nagy szenvedésekkel tért vissza az F1 Kínai Nagydíj

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat