KÜLFÖLD

Szerző SZM

Létrehozva: 2018.03.24.

Így is lehet: Zajszennyezés címén betiltották a müezzinek énekét!

Egy olyan országról van szó, amely Szingapúr fejlõdésérõl vett példát. Azzal a különbséggel, hogy itt a lakosság döntõ többsége keresztény. A muszlimok beletörõdtek a döntésbe.

Így is lehet: Zajszennyezés címén betiltották a müezzinek énekét!

Hangszórót követelnek a mecsetükhöz a muszlimok a svédországi Vaxjöben – írtuk meg néhány hete.

“Mi nem látogatók vagyunk, mi már itt lakunk” – mondták a helyi iszlám egyesület vezetői. Azt is kijelentették, hogy az imára való hangos felhívástól jobban éreznék magukat...

Afrika egyik országában most éppen ennek a fordítottja történt. Ruandában, ahol bevallottan Szingapúr fejlődését tekintik példaképnek,

a kormány úgy döntött, hogy betiltja a főváros, Kigali legnagyobb mecseteiben a naponta ötször megszólaló müezzinek
énekét, mert az zavarta a keresztény lakosokat.

Ruanda lakosságának döntő többsége ugyanis keresztény, csak 5 százalékuk muzulmán. A BBC szerint az országban 1500 templomot zárnak be építési hiányosságok, vagy “zajszennyezés” miatt.

Hogy ezek között hány mecset van, az a híradásból nem derült ki. Mindenesetre az érintett muszlimok képviselői szerint elég lett volna, ha csökkentik a hangszórók hangerejét. Mindenesetre a muszlimok beletörődtek a döntésbe - állítja a kormány.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek