Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.31.

Így pontosították a Lyon közelében történt késes támadás részleteit

Agyonszúrt egy 19 éves férfit és kilenc embert megsebesített egy férfi, akit szombaton őrizetbe vettek a kelet-franciaországi Lyon elővárosában – jelentették hivatalos források.

Szerző Ripost

A tűzoltók adatai szerint az egyik sérült életveszélyben van.

A hatóságok eleinte két támadóról számoltak be, de a második gyanúsítottról szóló értesüléseket egy rendőrségi forrás később cáfolta.

A tettest, akinek indítékai egyelőre nem ismertek, őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték a hatóságok gyilkosság és gyilkossági kísérletek miatt – közölte az AFP-vel a lyoni ügyészség.

A támadót végül a járókelők fogták el a közlekedési társaságok alkalmazottainak hathatós segítségével.

A BFM francia televíziós csatorna szerint a tettes azt állítja magáról, hogy afgán, és 1986-ban született. Az elkövető nem szerepelt a rendőrségnek adatbázisában, amelyben azokat tartják nyilván, akikről azt gyanítják, hogy radikális iszlamista tevékenységre hajlamosak – jelentette a BFM a rendőrségtől nem hivatalosan szerzett értesülésekre hivatkozva. A csatornának ezenkívül az is tudomására jutott, hogy a férfi korábban ideiglenes letelepedési kérelmet nyújtott be.

A támadás a Lyon melletti Villeurbanne-ban történt egy metróállomás közelében található buszmegállóban, helyi idő szerint fél 5 óra körül.

A helyszínen jelenleg mintegy 50 tűzoltó és mentőcsapat tartózkodik.

Az a negyed, ahol az incidens történt, rossz hírű, drogkereskedelem zajlik a környéken, és gyakran támadnak meg embereket az utcán.

A francia média szerint a támadás természetével kapcsolatos összes lehetőség fennáll, köztük a terrorista indíték is. Jelenleg azonban nincsen arra utaló adat, hogy az eset terrortámadás volt.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány