KÜLFÖLD

Szerző WM

Létrehozva: 2017.12.20.

Így tette tönkre a karácsonyt egy muszlim lány Németországban

A németországi Lüneburgban meglehetõsen nagy vita kísérte egy helyi gimnázium igazgatójának döntését.

Így tette tönkre a karácsonyt egy muszlim lány Németországban

A lüneburgi katolikus gimnázium Észak-Németország egyik legrégebbi iskolája. Az intézményben tanuló diákok szülei között azonban az elmúlt napokban igencsak megdühödtek. Az iskola vezetője ugyanis úgy döntött, hogy a karácsonyi ünnepséget a délutáni, tanítás utáni időszakba helyezik át, az azon való részvétel pedig nem kötelező. Erre azután került sor, hogy egy muszlim diáklány panaszt tett, amiért a karácsonyi dalok szövege nem összeegyeztethető az ő hitével - írja az Epoch Times.

Az alsó-szászországi tartományi törvények lehetővé teszik, hogy az iskola vezetője döntsön ilyen helyzetekben. A gimnázium igazgatója pedig azt is elmondta, hogy nem szeretné, ha egyetlen diák is kirekesztve érezné magát, ezért az énekórákon sem csendülnek már fel vallásos tartalmú dalok. A katolikus egyház helyi képviselői nem értenek egyet a döntéssel. Mint mondják:

helytelen, hogy az 1406-ban alapított, katolikus értékrendet képviselő iskolában ilyen döntés születhetett.

Nikolaus Schwerdtfeger püspök szerint természetesnek kellene lennie mindenki számára, hogy egy keresztény alapokon nyugvó országban karácsonykor karácsonyi dalokat énekelnek a diákok.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek