Létrehozva: 2018.07.27.

Ilyen aljas módon erőszakolta meg a 11 éves kislányt ez a két férfi

A két 31 éves férfi azt mondta az áldozatnak, hogy csak meg szeretnék neki tanítani, mit kell tennie majd a késõbbiekben, amikor már barátja lesz...

Az alábbi Twitter-képen látható, Zimbabweból származó 31 éves   ikerpár - Stanley és Steven Muchemwa -  Bolton városában lakott. 2016 elején elkezdtek megkörnyékezni egy kisiskolás lányt, aki akkor még csak épphogy betöltötte tizedik életévét...

A két “férfi” azt mondta az áldozatnak, hogy csak meg szeretnék neki tanítani, mit kell tennie majd a későbbiekben, mikor már barátja lesz.
Először egy évvel később, a nyári szünet alatt erőszakolták meg a lányt, amikor még csak 11 éves volt.

A bírósági tárgyaláson Kathryn Johnson ügyész elmondta, hogy először Steven erőszakolta meg az áldozatot, ám ekkor Stanley is betért a szobába és a testvére után ő is megerőszakolta őt. Végül megfenyegették, hogy ezt senkinek ne merje elmondani.

2016 októberében a lány mégis elmesélte a tanárának, hogy az ikrek hányszor és milyen körülmények között erőszakolták meg. A Zimbabwenews szerint ez kilencszer történt meg.

A bíróság meghallgatta a gyerek anyját is, aki sokkot kapott, amikor megtudta, hogy mi történt. Elmondta, hogy a gyereknek rendszeresen rémálmai vannak és súlyos változás következett be a személyiségében.
Steven Muchemwat 14, míg Stanley Muchemwat 15 év börtönre ítélték.

Forrás: Meaww.com

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja