Létrehozva: 2019.11.22.

Ilyen még sosem volt a történelemben: elképesztő rekordot döntött a Marvel

Egy árverésen rekordáron kelt el a Marvel-képregények első száma.

A Marvel-képregények 1939-es első számának egy szinte új állapotú, ritka példánya 1,26 millió dollárért (381 millió forint) kelt el egy dallasi árverésen, ennél többet még sosem adtak Marvel-füzetért – írja az MTI.

A Heritage aukciósház közleménye szerint a csütörtök esti licitálás nyertese neve elhallgatását kérte. „Történelmi képregény történelmi példánya” kelt el Ed Jaster igazgatóhelyettes szerint.

A Marvel első képregényfüzetében olyan szuperhősök jelentek meg, mint a Fáklya, Ka-Zar, Angyal és Namor, a Torpedó. A mai kasszasiker szuperhősfilmek sztárjai, a Pókember vagy a hihetetlen Hulk csak évtizedekkel később bukkantak fel.

A példányt a pennsylvaniai Uniontown egy újságosánál vásárolta meg egy helyi postás, aki képregények és magazinok első számát gyűjtötte. Azóta a füzet csak néhány alkalommal cserélt gazdát – írta a Heritage.

A Marvel-képregények korábbi aukciós rekordját 1,1 millió dollárral egy 2011-ben eladott példány tartotta, ebben az 1962-es kiadásban jelent meg először a Pókember.

Nem sok képregényfüzet érte el az egymillió dolláros eladási árat, 2014-ben az eBayen 3,2 millióért talált gazdára a DC Comics egy Superman-füzete.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Súlyosan megsérült az Újpest focistája, véget ért a szezonja

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

life.hu

Vásároljunk tudatosan, jó tojást! Eláruljuk, milyen szempontok alapján válasszunk

mandiner.hu

Az ukrán külügyminiszter nemes egyszerűséggel megzsarolta az Egyesült Államokat

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl