Létrehozva: 2017.11.20.

Intim titkok derültek ki II. Erzsébet magánéletéről

Ma ünnepli 70. házassági évfordulóját II. Erzsébet és Fülöp edinburgh-i herceg - soha brit királyi pár nem élte még meg a platinalakodalmát!

Bár a királynő úgy döntött, hogy a történelmi pillanat ellenére csak szűk körben, csendben ünnepelnek, a palotai források eddig nem ismert részleteket osztottak meg a házaspár életéről. Például hogy a világon Fülöp herceg az egyetlen, aki – a hivatalos megjelenéseket leszámítva – úgy kezeli II. Erzsébetet, mint egy átlagos embert, és nem mint királynőt.

 

Ezt a felesége meg is hálálja, hiszen a hozzájuk közel állók szerint szinte nincs olyan döntés, amely előtt II. Erzsébet ne kérné ki Fülöp véleményét. A királynő szerint ugyanis férje kristálytiszta logikával gondolkodik, és minden lehetőséget alaposan ki lehet elemezni vele. Persze előfordul, hogy megelégeli Fülöp okfejtéseit, és ilyenkor azt a mondatot vágja férje fejéhez, amit senki másnak nem mondhat:

fogd már be a szád!

Királynőként ugyanis mindenki mással szemben visszafogottan, tiszteletteljesen kell viselkednie.

 

Erzsébet hercegnő és Philip Mountbatten 1947. november 20-án házasodott össze a Westminster-apátságban. Az eseményt élőben közvetítette a BBC Rádió, világszerte 200 millióan követték a nagy eseményt. A párnak négy gyereke, nyolc unokája és öt dédunokája van, a hatodikat áprilisra várja Vilmos herceg és Katalin hercegnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA