Létrehozva: 2021.03.03.

Ismeretlen betegség ütötte fel a fejét, már 15 halottat azonosítottak

Egyelőre a szakemberek számára is rejtély, hogy miben halt meg a 15 idős ember.

Ismeretlen betegség tartja izgalomban a Kongói Demokratikus Köztársaságot. Az afrikai ország nyugati részén ugyanis elhunyt 15, 60 és 80 év közötti egészségesként számontartott ember. A régió kormányzója sürgeti az orvosokat, hogy mihamarabb kiderítsék, mi okozta az idősek halálát, a politikus ugyanis szeretné, ha elkerülhető lenne a pánik kitörése.

Egyelőre a szakemberek sem tudják, hogy milyen betegség okozhatta a halált.
Fotó: AP

A kormányzó az AFP hírügynökségnek úgy fogalmazott, hogy a kongói egészségügyi hatóság emberei a helyszínen vannak, és azonnali vizsgálatokat kezdtek. A végzetes betegségről egyelőre csak annyit tudni, hogy gyors lefolyású, az ismert eseteknél pedig lázat, fejfájást és légzési problémákat okozott.

A szakemberek attól várják a megoldást, hogy a rendelkezésre álló mintákat elküldték az ország mikrobiológiai intézetébe, ahol a legmodernebb eszközök segítségével próbálják azonosítani az egyelőre ismeretlen betegséget.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a régióban felütötte már a fejét a koronavírus-fertőzés és az úgynevezett chikungunya-láz is. A betegek gyógyulási esélyei meglehetősen minimálisak, mivel hiány van orvosokból és az infrastruktúra is meglehetősen elmaradott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil