Létrehozva: 2022.01.09.

Izomrándulásnak hitték, a rákkal kell megküzdenie a hatéves, angyalarcú kislánynak

Olyan borzalmas küzdelmet kell átélnie egy ártatlan kislánynak, ami még a felnőtteket is megviseli. Az édesanyja mindent megtesz, hogy felépüljön.

Egy pillanat alatt omlott össze egy édesanya élete, amikor kiderült 6 éves kislánya izomhúzódásáról, hogy a rák egy ritka formája.

Hannah Potter azt hitte, hogy lánya, a hatéves Flo hátában meghúzódott egy izom, de hetekkel később a kislány alig tudott felemelkedni a kanapéról.

Fotó: 123rf

A koronavírus-korlátozások miatt ráadásul Hannah nem tudott azonnal időpontot szerezni Flo háziorvosához, így végül a tamworth-i Sir Robert Peel Közösségi Kórházba rohant vele. Az orvosok azonban hazaküldték őket, azzal, hogy valószínűleg szimpla izomfájdalom.

Csak miután vakbélgyulladás gyanújával a Leicester Kórházba szállították, igazolódtak be a család legrosszabb félelmei, és Flo-t magas kockázatú neuroblastomával diagnosztizálták.

„Júliusban, a nyári szünet felénél elkezdte mondogatni, hogy fáj a háta. Mindig fára mászik és hasonlók, úgyhogy azt hittük, hogy meghúzódott az izma vagy ilyesmi. Néhány nappal később még mindig fájdalmakra panaszkodott, és mivel elég magas a fájdalomküszöbe, felvettem a kapcsolatot az orvosokkal” – kezdte könnyeivel küzdve Hannah.

„Eljutott arra a pontra, hogy már nem tudott felállni a kanapéról, vagy felmenni a lépcsőn. Mögötte kellett állnunk, hogy biztosak legyünk benne, hogy nem esik el. Nem volt jól, de az orvosok nem akartak semmit sem hallani felőle. Megbíztam az orvosokban, ezért hittem nekik” – tette hozzá keserűen az édesanya.

A diagnózis lesújtotta az egész családot. Ezután az események felgyorsultak, és azonnal megkezdték a lányka kemoterápiás kezelését. Öt hétig volt a Leicester kórházban a kis Flo, majd átszállították további kezelésre a birminghami gyermekkórházba.

Karácsony este kapta meg az utolsó kemoterápiás kezelését, ami remélhetőleg csökkentette a rákos sejtek számát a szervezetében, hogy őssejt-kezelést kaphasson. Kezdetben ugyanis Flo testében több mint 100 rákos terület volt, még az arccsontjaiban is. A kezeléshez viszont maximum három területen lehet fertőzött.

„Intenzív kemoterápiát kap – öt különbözőt. Elvesztette a dús göndör haját, és azt hittem, ez majd nagyon megviseli. De Flo nagyon jól viseli az egészet. A daganat nagy részét már eltávolították, ami segített enyhíteni a hátfájását” – mondta a 36 éves anyuka, aki szolidaritásból, szintén kopaszra borotválta a fejbőrét.

A család jelenleg adománygyűjtést szervezett Flo számára, hogy megkaphasson egy különleges vakcinát, ami csak New Yorkban kapható és 250 ezer fontba került. Flo rákja valószínűleg újra ki fog újulni, de a gyógyszer ezt remélhetőleg megállítaná.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil