Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.09.

Joe Biden elfelejtette a védelmi miniszterének nevét, összevissza dadogott az elnök

Egyre aggasztóbb tüneteit produkálja az időskori szellemi leépülésnek az amerikai kormányfő.

Joe Biden amerikai elnök képtelen volt megnevezni a védelmi miniszterét, sőt a Pentagon nevét is elfelejtette azon a nemzetközi nőnap alkalmából rendezett hétfői eseményen a Fehér Házban, melyen a hadsereg két női főtisztjét nevezte ki négycsillagos tábornoknak – írja a New York Post internetes kiadása.

„Köszönetet szeretnék mondani a miniszt... a, a, az egykori tábornoknak. Én még mindig csak tábornoknak hívom, de az én, az én ... a fickó, aki azt a csapatot vezeti ott. Biztosra akartam venni, hogy köszönetet mondunk a miniszter úrnak”

– fogalmazott zavarosan a 78 éves elnök, aki látványosan próbálta felidézni Lloyd Austin védelmi miniszter nevét, de végül csak „fickóként” tudott rá hivatkozni. Íme:

Fontos megjegyezni, hogy a rendezvény legelején Bidennek még sikerült megneveznie a Pentagon első emberét, igaz, akkor még súgógépről olvasta a beszédét. A technikai segítség hiányában ez a mutatvány már nem jött össze neki...

Biden sajnos nem először felejti el kabinetje tagjainak nevét. Még tavaly decemberben Xavier Becerra, a későbbi egészségügyi miniszter nevét nem tudta helyesen kiejteni egy sajtótájékoztatón.

Az ilyen és ehhez hasonló kínos pillanatok miatt a Fehér Ház kommunikációs stábja látványosan elrejti Joe Bident a nyilvánosság elől. Beiktatása óta, azaz 48 napja az elnök még nem tartott olyan sajtótájékoztatót, ahol az újságírók közvetlenül neki tehettek volna fel kérdéseket. A demokrata politikus ezzel 100 éves negatív rekordot állított fel, ugyanis 15 hivatali elődje átlagosan 33 nap után állt először a sajtó rendelkezésére. Donald Trump 27 nap, míg Barack Obama – Biden régi főnöke – mindössze 20 nap után tartotta az első ilyen típusú sajtótájékoztatóját.

A nyilvánosság látványos kerülése már a Demokrata Párthoz közeli sajtóorgánumok csőrét is böki. A CNN hétfőn „Egy rekord, amire Joe Biden nem lehet büszke” címen közölt egy írást, melyben lényegében felszólították az elnököt, hogy álljon a média rendelkezésére.

A Washington Post pedig múlt hét csütörtökön egy szerkesztőségi cikkben jelentette ki, hogy „Bidennek már ideje lenne sajtótájékoztatót tartania.”

Az elnökválasztási kampány során egyébként Joe Biden rendszeresen bizonyította, hogy nincs már teljes birtokában szellemi képességeinek. Egy októberben tartott videokonferencián például elfelejtette Donald J. Trump amerikai elnök nevét, és két alkalommal is csak úgy hivatkozott rá, mint „George”. Biden végül csak azt követően realizált, ki ellen indul a választáson, hogy a mellette ülő felesége megmondta neki.

A Demokrata Párt előválasztásai alkalmával Biden többször is kellemetlen helyzetbe hozta magát azzal, hogy kihagyott a memóriája és nem tudta értelmes szöveggé formálni a gondolatait. Többek között az is előfordult vele, hogy nem jutott eszébe, kinek volt az alelnöke, többször nem tudta, hogy épp melyik államban kampányol, nem tudta a kínai elnök nevét és egy alkalommal kijelentette, hogy ő egy szenátusi mandátum megszerzéséért kampányol.

A 77 éves politikus mindemellett a tényszerű számadatokkal is hadilábon áll. Tavaly szeptemberben például egy munkaügyi konferencián jelentette ki, hogy 720 millió (!) amerikai nő térhetne vissza a munkaerőpiacra, ha az általa javasolt családi pótlék-rendszert alkalmaznák az országban. Hasonlóan kínos eset volt az is, amikor a Demokrata Párt egyik februári elnökjelölti vitáján azt mondta, hogy 2007 óta több mint 150 millió amerikai állampolgár vesztette életét lőfegyverek okozta sérülésekben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba! + videó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány