Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.26.

Joe Biden fiától elvették a pisztolyt, nehogy bedrogozva agyonlőjje magát

Újabb botrányos történet látott napvilágot a többszörösen elítélt Hunter Bidenről.

Rendőrségi dokumentumokra hivatkozva a Politico arról számolt be, hogy Joe Biden amerikai elnök drogfüggő fiától 2018-ban elvette a pisztolyát az akkori barátnője, ugyanis a nő attól félt, hogy a párja egy rosszabb pillanatában agyonlövi magát. A maroklőfegyver végül egy nyilvános szemeteskukában landolt, majd meglehetősen furcsa körülmények között az amerikai titkosszolgálat is nyomozást indított az ügyben.

Az elnök második legidősebb fia, az 51 éves Hunter Biden 2017 és 2019 között Hallie Bidennel járt, aki nem más, mint Hunter agytumorban elhunyt bátyjának, Beau Bidennek az özvegye.

A Politico cikke szerint Hallie 2018. október 23-án elvette Hunter lőfegyverét, majd egy élelmiszerbolt mögötti szemetesbe dobta. A nő később rájött, hogy nem hozott túl okos döntést, ezért másnap visszament a kukához, de a pisztoly addigra eltűnt.

Azt nem tudni, hogy az esetet ki jelentette a hatóságoknál, de a delaware-i rendőrség nyomozást indított az ügyben, ugyanis félő volt, hogy a hiányzó fegyver rossz kezekbe kerül és bűncselekményhez fogják felhasználni.

A nyomozás haladt a maga módján, amikor egy furcsa fejlemény történt: a titkosszolgálat (United States Secret Service) emberei felkeresték annak a fegyverboltnak a tulajdonosát, akitől Hunter korábban a pisztolyt vette, és arra kérték, hogy adja át nekik a vásárlásról szóló adás-vételi szerződést. A kereskedő azonban erre nem volt hajlandó, ugyanis attól félt, hogy a hivatalos dokumentumokat megsemmisítik.

Ron Palmieri, a fegyverbolt tulajdonosa végül csak a Lőfegyverek és Robbanóagyagok Hivatala (ATF) által küldött szövetségi ügynököknek adta át az elnök fiának fegyvervásárlásáról szóló dokumentációt. (Az ATF felelős a szövetségi fegyvertörvények betartatásáért.)

Az ügy végül egészen rejtélyes körülmények között oldódott meg: egy hajléktalan férfi napokkal később visszaadta pisztolyt a fegyverkereskedőnek, akinek azt mondta, hogy újrahasznosítható anyagok után kutatott a kukában, amikor ráakadt fegyverre, és mivel nincs más ilyen bolt a környéken, ezért oda vitte be.

A Politico megkeresésére a titkosszolgálat hivatala elmondta, hogy a nyilvántartásukban nincs feljegyzés hasonló esetről, és Biden nem állt szövetségi védelem alatt ebben az időben.

Az eset után egyébként nem történt vádelmeles és nem tartóztattak le senkit, pedig egy lőfegyver elhagyása súlyos törvénysértésnek számít az Egyesült Államokban. Sokan úgy vélik, hogy a titkosszolgálat azért avatkozott be az eseményekbe, hogy kimentsék Joe Biden zűrös életű fiát a slamasztikából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán