Létrehozva: 2017.01.16.

Õk keseríthetik meg az idei évünket

Sokan azt remélik, hogy a 2017-es év több jó dolgot tartogat majd, mint amennyi 2016-ban volt. Mások kevésbé optimisták.

Sokan azt találgatják, hogy vajon az orosz elnök megelégszik-e az Oroszországot jelenleg körbevevő határokkal. A németek emellett attól is tartanak, hogy az oroszok befolyásolhatják az idei év fontos választásait.

Az Európai Unió megszakította a csatlakozásról szóló tárgyalások Törökországgal. Ennek egyik oka, hogy súlyosan sérültek az elmúlt időszakban az országban élők szabadságjogai, valamint a szólásszabadság is. Szintén konfliktust eredményezett, hogy Erdogan bejelentette: fontolóra vették a halálbüntetés visszaállítását és, sok ártatlan embert is kivégeznének.

Az észak-koreai diktátor kijelentette, hogy az utolsó simításokat végzik azon az atomrakétán, amivel képesek lesznek elérni az amerikai partokat is.

Sokan azt találgatják, hogy vajon meddig engedi még a világ, hogy a Fülöp-szigetek elnöke kedve szerint gyilkolhassa az embereket. Duterte korábban maga ismerte el egy interjúban, hogy polgármesterként az utcákat járta és kereste a konfliktusokat, hogy gyilkolhasson. Az elnök hozzátette:

Davaóban személyesen is gyilkoltam, csak hogy megmutassam a rendőröknek, ha én is megtehetem, ők miért ne tehetnék meg.

 

A francia Nemzeti Front vezetője könnyen lehet, hogy megnyeri az idei francia választásokat, aminek súlyos következményei is lehetnek. Le Pen pártja ugyanis köztudottan eurószkeptikus. Így joggal tartanak sokan attól, hogy a hatalomra kerülése esetén népszavazásra bocsátaná a franciák EU-ban maradását. Tulajdonképpen ez lehetne a kegyelemdöfés az Unió számára.

A vádak szerint a szír elnök több civil emberrel végzett, mint ahány terroristával. Egyesek szerint Aszad annyira ragaszkodik a hatalmához, hogy csak az érdekli, le tudja verni az országban jelenlévő Aszad-rezsim ellenes felkelőket.

Bagdadi az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője. Talán már ez a titulus elég ahhoz, hogy magyarázat nélkül is tudja mindenki, mekkora veszélyt jelenthet 2017-ben Európára. A legnagyobb kérdés az, hogy az Iszlám Állam Irakban és Szíriában szétvert fellegváraiból hova menekülnek a veszélyes terroristák. Al-Bagdadi alighanem már ezen dolgozik, feltéve, ha még él...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?