Létrehozva: 2019.11.06.

Kamutaxis erőszakoló vadászik részeg lányokra egy brüsszeli temetőnél

Miután egy 20 éves fiatal nő az egyik legnagyobb közösségi oldalon megosztotta történetét, többen is hasonló tapasztalatokról számoltak be. A rendőrség szerint azonban eddig csak egy áldozatról tudnak hivatalosan.

Brüsszel Ixelles nevű kerületében egy 20 éves fiatal nő tett feljelentést a rendőrségen, miután elmondása szerint nemi erőszak áldozata lett. Az áldozat egy buli után tartott hazafelé, majd egy taxisnak kinéző autóból megkérdezte egy idegen, hogy elviheti-e. A fiatal nő megörült a fuvarnak, így beszállt a kocsiba, ám a megadott cím helyett egy elhagyatott területre vitte a sofőr, és megerőszakolta. A sokkos állapotba került nő szerint egy észak-afrikai bevándorlónak kinéző férfi volt az elkövető. A rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy a megadott személyleírás alapján nagy erőkkel keresik a férfit.

A megerőszakolt diák a legnagyobb közösségi oldalon is közzétette történetét, amihez azt írta, hogy szerinte a szexuális ragadozó a kerület temetője körül köröz éjjelente, és egyedül sétálgató, részeg lányokra vadászik. Majd azzal kezdi a beszélgetést, hogy taxisként szívesen hazaviszi a későbbi áldozatát.

A történetet hamar felkapták a belga internetezők, és állítólag többen is jelezték, hogy hasonló tapasztalataik vannak a környékről. A rendőrség közleményben tudatta, hogy náluk hivatalosan még nem jelentkeztek további áldozatok.

origo.hu

Zelenszkij kiadta a parancsot, kiengedi a bűnözőket a börtönökből

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át